Pippo Delbono és társulata az egyik díszvendég idén. Lássuk, hogy vélekedik
a kultúráról.
"Úgy kell tekintenünk a kultúrára, mint segítségre egy jobb életszínvonal eléréséhez. Annyit jelent, mint kutatni, hogy miért születtünk, miért halunk meg és az egész létezésünk okát. Az olasz költő és rendező Pier Paulo Pasolini alapján a kultúra annyi, mint olyan messzire hajítani vágyainkat, amilyen messzire lehet. Ez elkötelezettség az eljövendő generációk, és nem az eljövendő választások iránt."
a színházról.
"Olaszországban a gyönyörű 18. századi színházaink nem tudnak alkalmazkodni tánchoz, költészethez vagy a látványszínházhoz, csak a klasszikus darabokhoz. Nagyon hagyományosak, és építészeti struktúrájuk nem bírja el a megosztottságot. A színházi hatalmasságok hozzá vannak ragadva székeikhez. Ez a tehetetlenség olyan akadály, amit nehéz leküzdeni. A színházi vezetésnek különböző fajtái léteznek; a külföldiek gyakran hoznak egy lélegzetnyi friss levegőt. Le kell rombolnunk a korlátot, ami a mai kulturális realitás – nem félek kimondani, hogy az olasz színház halott."
a társulatáról.
"Miután velük dolgoztam, többé nem tudom elfogadni, hogy a társadalom nehezebben kezelhető tagjaira másképpen nézzenek. Ők váltak sikerem sztárjaivá, ők a karakterek, akikkel végigturnéztam Európa fővárosait a darabjaimmal. Ez megmutatja, hogy a különbözőség alapvető eszköz lehet az emberek látásmódjának kitágításához. Moszkvában mondták nekem, hogy a Down-kóros gyerekeket mindig bezárva tartják. Az én darabomban egy Down-kóros gyermek fejezi be az utolsó jelenetet egy mosollyal, és senki nem tudná jobban csinálni. Buddha fényét látom benne."
(Interjú: Tiziana Sforza, 20/04/07, angolra fordította Caroline Feetam, magyarra Dobszai Eszter)
